FŐ SZOLGÁLTATÁSUNK TAPASZTALT, LELKIISMERETES ÉS HOZZÁÉRTŐ SZEMÉLYZET BIZTOSÍTÁSA A RENDEZVÉNYIPAR SZÁMÁRA

ENRIQUE IGLESIAS KONCERT

Helyszín: Budapest, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA

Dátum: 2018.03.11

Tizennyolc év szünet után Enrique Iglesias ismét Magyarországon koncertezik!
Több éves tárgyalássorozat eredménye, hogy a latin zene hercegeként is emlegetett énekes 2018-as világkörüli turnéjának hét európai állomása között Budapest is szerepel.

Enrique Iglesias hatalmas stábbal, zenekara és tánckara kíséretében érkezik országunkba. A koncertre Az énekes egy felejthetetlen, óriási koncertet ígér a magyar közönségnek jövő márciusban, ahol elénekli az összes régi és új slágerét. Olyan dalokat hallhatunk majd, mint a Bailamos, a Hero, a Duele El Corazón, a Bailando, vagy a Subeme La Radio.

A Grammy-díjas spanyol énekes, húsz éves karrierje során közel száz millió lemezt adott el világszerte. több, mint ötszáz díjat nyert.
2016-ban az American Music Awards-on a közönség kedvenc művészének szavazták meg, 2017-ben, az előző évhez hasonlóan, a Latin American Music Awards-on 5 kitüntetést kapott, köztük az Év Művésze díjat.

Munkák: 

VALÓSÍTSUK MEG SIKERESEN AZ ACREW CSAPATÁVAL

A KÖVETKEZŐ RENDEZVÉNYÉT

Rental technikai eszköz bérlése
YYYY dot MM dot DD
YYYY dot MM dot DD
YYYY dot MM dot DD
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
Takács Péter,
Takács Péter, ügyvezető ig., Malév Air Tours
Read More
A 2018. évi Esztétikus Csapatgimnasztika Világbajnokság kiváló partnersége után a 2019. évi világkupa megrendezése kapcsán nem volt kérdés, hogy ismét az Acrew lesz a rendezvény kivitelezésében a partnerünk. Szakmai hátterüknek és szakembergárdájuknak köszönhetően a megbízhatóság és az elvárásokon felüli precíz munkavégzés jellemzi őket.
hu_HUHungarian